Kizárólag ügyfeleim képviseletében
Az oldaladon állok több, mint 25 év szakmai tapasztalattal, biztosítók, bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatókkal szemben. Több ezer kezelt ügyfelem a garancia. Független pénzügyi és biztosítási auditor vagyok. Az én feladatom nem az, hogy újabb szerződéseket adjak el. Az én feladatom az, hogy figyelemmel kísérjem az érdekeidet.Mennyit ér a nyugalom? Egy átlagos család évente több százezer forintot költ biztosításokra és pénzügyi szolgáltatásokra, amiből akár több tízezer forintot is megspórolhat és mellé kap egy profi szakembert aki kizárólag a család érdekeit képviseli, A program havi díja: 1.000-forint.
Mi a tapasztalatuk velünk?
„Az első megbeszélést követően, telefonon, 10 perc alatt átkötöttük a gépjármű felelősség biztosításomat amivel, évi 145.000-forintot spórolt nekünk Attila”
„Gyors, ügyintézést követően 85.000.forintot spórolunuk a gépjármű és a lakásbiztosítás díjából, úgy hogy még plusz kockázatokat is belerakott ”
„Évek óta intézi Attila, illetve az irodája a szerződéseimet. A legjobban az tettszik, hogy van egy saját tárhelyem amiben mindig az aktuális biztosítási dokumentumaimat találom egy helyen. Akkor is ha más-más biztosítóknál van a szerződés.”
Segítünk választ kapni!
Nem ez egy független szakértői szolgáltatás, ami keretében felülvizsgáljuk jelenlegi szerződéseit, költségcsökkentési lehetőségeket kínálunk és képviseljük a biztosítókkal, bankokkal, pénzügyi szolgáltatókkal szemben.
Nem, semmire sem kötelezi önt az együttműködésünk. Mi elsősorban javaslatokat teszünk a jelenlegi szerződései és a kockázatai fényében. A döntés mindig az Öné.
Az együttműködésünk teljes tartalma alatt rendelkezésre állok, korlátlanul kérdezhet.
Copyright © 2000 - 2026 | Fúzió Bróker Kft. | Minden jog fenntartva.